A csúcson kell abbahagyni. #


Gyakorlatok#

Ehhez a közmondáshoz sajnos nincsenek gyakorlatok.

Ekvivalensek más nyelvekben#

Komponensek#

Jelentés(ek)#

Annak kifejezésére mondják, hogy bizonyos dolokat addig kell abbahagyni, amíg sikeres bennük az ember, amíg pozitív érzésekkel tudunk tőlük búcsúzni. [Példa 1] [Példa 2] [Példa 3] [Példa 4]

Sajátos használat#

A közmondás sajátos használata.

Variánsok#

Alakváltozatok#

A csúcson kell visszavonulni. [Példa 4]

Komponensek cseréje#

Tipikus használat a szövegben#


Themenbereiche (GER)

Példák #

[Példa 1] (Szakasz Közmondás):
Kivették a páncélszekrényből, így most eredetiben látható az 1985-ben megtalált ősmajom koponya, amely alapjában változtatta meg az emberré válásról szóló elméleteket. Elhelyezték mellette a tavaly kiásott anapithecus combcsontjait, amelyek egyedülállóan hordozzák az ősmajmok mozgásának, életmódjának jegyeit és természetesen helyet kapott a vitrinben az idei év szenzációja, Gabi is, a minden eddiginél teljesebb koponya lelet. A tízmillió év alatt, amit a földben töltött az öklömnyi fej több száz darabra tört, de a megtalálás óta alig eltelt három hét alatt már több mint a felét összeállították, így jól megfigyelhető a gyakorlatilag teljes felső fogsor, az arckoponya, valamint az agykoponya nagy része. A kutatócsoport tagjainak lelkesedése érthető, Kordos László professzor azonban, aki 28 éve vezeti az ásatásokat bejelentette: befejezi a kutatásokat Rudabányán. A csúcson kell abbahagyni érvelt először, majd hozzátette: immár három életre elegendő vizsgálati anyag halmozódott fel és kell kiásnivalót hagyni a jövő kutatási módszereinek, technikáinak is. Döntésének hátterében szerepel azonban a felbecsülhetetlen tudományos értéket hordozó lelőhely bizonytalan sorsa is. Mint mondja, három minisztériumnak lenne dolga megőrizni a lelőhelyet, de nem érzi, hogy bármelyik is valóban gondot fordítana erre. Magyar Rádió Hírműsorok; Cím: A rudabányai ősmajom; Szerző: Nyulász Gergely; Dátum: 1999/07/31

[Példa 2] (Szakasz Jelentés(ek)):
Az idei finálé amúgy is valódi csemegének ígérkezett, hiszen a két csapat pontveszteség nélkül jutott el a torna utolsó állomására. A gallok a sportág történetében másodszor szereztek vébéaranyat, ami Daniel Constantini szövetségi kapitánynak igazán az ínyére lehetett: " Évekig vártam erre a pillanatra, most mindnyájan nagyon boldogok vagyunk. Számomra ez életem legszebb pillanata. Köszönet jár érte mindenkinek, aki hozzájárult a sikerhez. " A tréner tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy a csúcson kell abbahagyni: a győztes finálé volt az utolsó találkozó, amelyen védenceinek dirigált. Akik jártasak a kézilabdában, tudják, nem akármilyen szakemberről van szó. Az 57 esztendős Constantinit 1985-ben bízták meg a nemzeti csapat vezetésével. Munkájának hamar meglett a gyümölcse, a C-kategóriából ő vezette fel hazája együttesét a legjobbak mezőnyébe. Bár Franciaországban a negyvenes évektől űzik ezt a sportot, a szurkolóknak évtizedekig kellett várniuk az első komoly eredményre. Régió: szlovákiai; Stílusréteg: sajtó; Forrás: Új Szó; Cím: A skandináv kézilabdázók már nyakukban érezték a világbajnoki aranyérmet , amikor 9 másodperccel a meccs vége előtt kiegyenlítettek a franciák , s végül megnyerték a döntőt; Szerző: JÁN PLESNÍK; Dátum: 2001/02/12

[Példa 3] (Szakasz Jelentés(ek)):
Mert, hiába hiszik azt az emberek, mi csak gurítgatunk, igen fárasztó a tekézés. Ha azt nézzük, az is kimerítő, ha valaki egy órát egy helyben áll, akkor gondoljunk bele, milyen megterhelő ennyi időn keresztül dobálni! Tavaly egyébként már majdnem abbagagytam, viszont akkor jött az erősítés. A csapatunk mostani helyzetét tekintve, minden esélyünk megvan a jó végeredményhez, már csak a szerencsének kell mellénk szegődnie. Ha esetleg kijutunk az európai porondra, akkor az befejezésként igazán szép lenne, hiszen úgy mondják, a csúcson kell abbahagyni. Mit kezdesz magaddal, ha abbahagyod az aktív játékot? Végleg lemondasz a tekézésről, vagy továbbra is a közelében maradsz? Régió: vajdasági; Stílusréteg: sajtó; Cím: " A csúcson kellene abbahagyni " - Beszélgetés Kosiczky Andrással , a Zenta idei legmegbízhatóbb tekézőjével; Szerző: HORVÁTH Ágnes; Dátum: 2003/06/11

[Példa 4] (Szakasz Jelentés(ek)):
Nagy a család, kétszeresen is túlteljesítették a Fidesz-családmodellt. Ez volt a terv, vagy csak annyira áhított egy fiút, hogy míg meg nem lett, abba sem hagyta? - Nem tűztünk ki felső határt, de mindenképpen nagy családot szerettünk volna. Sportolók szokták mondani, a csúcson kell visszavonulni. Mondjuk úgy, nálunk is ez történt. Heti Világgazdaság; Cím: Portré; Szerző: Lindner András-Horváth Zoltán; Dátum: 2000/05/27

További példák keresése a korpuszban#

A Magyar Nemzeti Szövegtárban http://corpus.nytud.hu/mnsz további szövegpéldákat kereshet.


Az összes közmondás listája

Add new attachment

Only authorized users are allowed to upload new attachments.
«