Vak tyúk is talál szemet. #


Gyakorlatok#

Ehhez a közmondáshoz sajnos nincsenek gyakorlatok.

Ekvivalensek más nyelvekben#

Komponensek#

Jelentés(ek)#

Annak kifejezésére mondják, hogy olykor az ügyetlen vagy az egyébként ostoba ember is rátalál az igazságra, a helyes megoldásra; a peches embernek is lehet egyszer szerencséje. [Példa 1] [Példa 2] [Példa 3] [Példa 4]

Sajátos használat#

A közmondás sajátos használata.

Variánsok#

Alakváltozatok#

Komponensek cseréje#

Tipikus használat a szövegben#


Themenbereiche (GER)

Példák #

[Példa 1] (Szakasz Közmondás):
Amikor a 42. percben Lisztes Krisztián stuttgarti csapattársa, Balakov jobbról, hét méterről átemelt a kifutó kapuson, a labda azonban kevéssel elcsúszott a jobb kapufa mellett, azt lehetett gondolni: vak tyúk is talál szemet, a bolgároknak olyannyira nem volt közük addig a meccshez. Magyar Hírlap 1998/06/20

[Példa 2] (Szakasz Jelentés(ek)):
Nemzedékünk számára kétségtelenül a könyv, az írott betű jelentette az önképzés legfontosabb eszközét. Számomra az abban ülepedett le, hogy diákkorom óta ma sem tudok úgy elaludni, hogy könyvet ne vennék a kezembe. Az olvasás létszükséglet, még akkor is, ha elsősorban nem teológiai irodalmat olvasok, sőt, valljam be, nem is az önképzés, hanem az idő kitöltése vezérel elsősorban. Mégis, vak tyúk is talál szemet. Régió: erdélyi; Stílusréteg: tudományos; Cím: Az önképzés szerepe a lelkészképzésben; Szerző: Szász Ferenc

[Példa 3] (Szakasz Jelentés(ek)):
Ám a Zsiráf ezúttal tévedett, ami eddig mindössze hatszor fordult elő vele az életében. Nem vette figyelembe, hogy boldogok az együgyűek, mert övék a mennyek országa. Pracli Joe ugyanis nem volt a Nagy Titok tudója. Ő csak azt a végtelen kitartással folytatott manőversorozatot figyelte egyre éberebb kíváncsisággal, mellyel a Zsiráf a Hungáriát s a Pannóniát meg akarta kaparintani. S amikor elérkezett a döntő pillanat, gondolta: próba, szerencse. Mit ad Isten, vak tyúk is talál szemet. Digitális Irodalmi Akadémia; Cím: Pracli Joe az óriástörpék országában; Szerző: Gyurkó László; Dátum: 1997

[Példa 4] (Szakasz Jelentés(ek)):
Egyre erősebb bennem a kétely: vajh egyáltalán képes-e az előző ciklus két kormányzópártja az Európában elvárható ellenzéki politizálásra? Visszatekintve eddigi ténykedésükre, teljesítményük kifejezetten szánalmasnak mondható. Már-már imamalom-szerű monotóniával hisztiznek, destruálnak és obstruálnak ( ma például leszavazták az ügyészség működését szabályozó törvénymódosítást amit még ők nyújtottak be - ha jól emlékszem... ). Építő megnyilvánulásuk fehér holló ritkaságú ( hirtelenjében nem is ugrik be ilyen, bár egy-kettő csak-csak lehetett, hiszen a vak tyúk is talál szemet... ). Index Fórum; Szerző: alfalfa58; Dátum: 1999/05/04

[Példa 5] (Szakasz Sajátos használat):
Árpi! Enyhén félreértelmezted soraimat. Én úgy gondoltam, hogy Schumi az autójára tehetségével rá tesz még egy lapáttal, míg Hakkinen egyértelműen a német technológiából él.Ha a Mclaren helyében lennék helyből kirúgnám ezt a pontajóhelyenvagyokjókor hekinent és építenék egy nemzeti csapatot, bármennyit kér is Schumi. Elegem van már abból, hogy nem Európa királya kezében van az F-1, hanem holmi kis britek uralják. Még egy rohadt autógyáruk sincs. Elvégre is a Daimler-benz Európa legnagyobb autógyára 140 milliárd DM-es forgalommal! Mi az hogy Mclaren, a Daimler-benz százszor jobban hangzik. Visszatérve a témához hekinent a technológia minősége miatt nevezem gépnek. Ahhoz pedig, hogy milyen érzelmes a pici finn: én is sírnék, ha versenyt nyernék, vak tyúk is talál szemet. Hakkinen a legjobb példája annak, hogy lesz egy közepes képességű versenyzőből a technika segítségével világklasszis. Na, tschüss Index Fórum; Szerző: fczigony; Dátum: 1998/10/08

[Példa 6] (Szakasz Sajátos használat):
Egyik idősebb, hiú, törtető kartársukat csepülték s akkor valamelyikük közbevetette: – De a múltkori kultúregyleti felolvasása azért nem is volt olyan sületlenség. – Kiírta valahonnan, avagy pedig: vak tyúk is talál néha szemet. A harmadik ekkor a sötét szemüvegre mutatva hamiskásan megjegyezte: – És vak szem is talál néha tyúkot. – A kis gépírólányra vonatkozott a finom élces célzás. NYUGAT 1936. 9. SZÁM, KUNSZERY GYULA: AZ ISMERETLEN A szövegben humoros szójátékkal "köszön vissza" másodszor a közmondás.

[Példa 7] (Szakasz Sajátos használat):
A nyelvet bizony időnként ki kell zökkenteni megszokott kerékvágásából ahhoz, hogy friss maradhasson. Nem mintha a tinédzserek ezen törték volna a fejüket, de vak tyúk is talál… mit is? Na jó, egy szemet.Magyar Hírlap 1996/08/10

[Példa 8] (Szakasz Variánsok - alakváltozatok):
Ez a P. E. grófnő nemcsak ismert leveleit, hanem ismeretlen - csakis itt és most, ezeken az oldalakon ismertté váló - versét/verseit/versét is olvasta Mikesnek. És lelkes híve, mi több: rajongója ennek a nemlétező ( vagyis csupán a játékunkból teremtődött, különleges közegben létező ) költészetnek. Annyira rajongója, hogy " effélét " - mármint Mikes-verset - " csinálni maga is próbálgat ". Magyarán: a hölgy Mikes-epigon, mégpedig a ( nemlétező ) költő-Mikes ( jelenünkben már létező ) verseinek epigonja. Kissé felületes és egyenetlen tollvonású, de " vak tyúk " alapon néha szemet is találó epigon. Digitális Irodalmi Akadémia; Cím: Többedmagam; Szerző: Rákos Sándor; Dátum: 1986

[Példa 9] (Szakasz Variánsok - alakváltozatok):
A vígjátékként hirdetett mozi meglehetősen fékezett hatású: nem kell attól tartanunk, hogy halálra nevetjük vagy mosolyogjuk magunkat rajta. ( Pedig, hogy a bűnügyi vígjáték műfajában milyen lehetőségek rejlenek, elég talán csak az angol Betörő az albérlőmre vagy a Belmondo-Delon fémjelezte francia Borsalinóra gondolni. ) A Bérgyilkos a szomszédom története lassan, nehézkesen indul, aztán a szálak és motivációk egyre jobban összekuszálódnak, időbe telik míg átlátjuk, hogy ki kit akar eltenni láb alól és miért. A humor fő ( vagy egyetlen forrása ) éppen az, hogy szinte mindenki mindenkit meg akar ölni vagy öletni. Élhetetlen, naiv főhősünk meggyilkoltatására szerető asszonykája például két bérgyilkost is felfogad, egy harmadikat pedig - a címbeli szomszédot - sikertelenül próbálja a melóra rábeszélni. A ki kinek az eszén jár túl játék nem igazán működik, a szereplők lázas igyekezete rekeszizmaink mozgásba hozására nem jár túl sok sikerrel. A szervi baj ezúttal is az alapoknál, a rosszul megírt forgatókönyvben keresendő. Nem az a baj, hogy a szerző, Mitchell Kapner - Bruce Willis zenekarának menedzsere és dobosa - amatőr, hogy nincs rutinja, hanem, hogy dilettáns. Persze vak tyúk is találhat szemet, a forgatókönyvírás azonban mégiscsak szakma, nem árt hozzá a profizmus, a tehetségről nem is beszélve. Szerzőnk ez utóbbival sem vádolható. Magyar Hírlap; Cím: Egy magyar keresztapa; Szerző: Gervai András; Dátum: 2000/08/23

További példák keresése a korpuszban#

A Magyar Nemzeti Szövegtárban http://corpus.nytud.hu/mnsz további szövegpéldákat kereshet.


Az összes közmondás listája

Add new attachment

Only authorized users are allowed to upload new attachments.
«